Szürkevillám/5:
30-as 6-os busz, stb
-Mesélj a
munkáidról, min dolgozol, mi inspirál....? Festészet mellett számítógépes grafikával, és falfestményekkel foglalkozom.
Munkámban elsősorban mindennapi élmények inspirálnak. A város, a vizuális hatások, amik az utcákon járva érnek, emberek, plakátok, reklámok, falfirkák, zajok, zenék, Szeretek mindennapi motívumokat felhasználni.
-Esetedben a művészet összekapcsolódik az alkalmazott dizájnnal, a kettő teljes mértékben kiegészíti egymást, vagy van egyfajta hierarchia a kettő között?
Aktuális munkáimban valóban arra törekszem, hogy a hagyományos értelemben vett technikai határokat figyelmen kívül hagyjam. Mindennapi munkám során folyamatosan számítógépen dolgozom. A vásznakra is megpróbálom átvinni azokat a grafikai elemeket, hatásokat, amelyek munkám során nap mint nap rögzülnek; többnyire tudattalanul.
Úgy gondolom, hogy egy monitoron összeállított grafika képes azonos minőséget képviselni, mint egy táblakép. Az sem új dolog, hogy grafikai jellegű műveket nyomnak vászonra, ezek a grafikák viszont túl szárazak, síkszerűek, merevek számomra. Imádom a festészet testességét, az expresszív gesztusokat, faktúrákat. A kettő ötvözésével próbálom kialakítani saját stílusomat. Néha elég, ha egy nyomatra odavág az ember egy vastag festékfoltot és máris élettel telik meg az addig statikus vászon.
Életem során lépten nyomon kiemelt szerepet kaptak a betűk. Kamasz koromban kezdett érdekelni a graffiti, ma pedig grafikusként foglalkozom nap mint nap tipográfiával, ezáltal sok munkámban jelenik meg a betű, de engem a betű nem hagyományos jelentésében érdekel, nem számít, hogy milyen tartalmat hordoz. A betű mint folt, mint kompozíciós, grafikai elem szerepel munkáimban.
-Olyan mozzanatokat ábrázolsz, amelyek egy bizonyos értelemben vett virtuális esztétikát alakítanak ki, olyat, ami nem közvetlenül utal a valóságra, de ugyanakkor nem is absztrakció, hanem a vásznaidon megjelenő elemek összességükben egy hangulatot teremtenek, mintha csak benne lenne ezekben a vásznakban maga az utca is, a nagyvárosi utca hangulata.
Igen, képeim jelentős része emlékképek, asszociációk összessége. Mivel urbánus környezetben élek, természetesen benne van a képekben annak hangulata is, az emberbe beleépül a környezete, én pedig azokat a hatásokat próbálom visszaadni, amelyek a mindennapokban érnek. Általában kiindulópontként egy kép szerepel. Lehet ez egy emlékkép, vagy egy fotó egy utazásról, akár egy interneten talált kép, amely megfogott valamiért, amelyre kapcsolódó hangulatokat felfűzve, születik meg a kompozíció.
-Elméletileg megalapozott konstrukciók ezek, vagy inkább a saját hangulataid vászonra mentése a technika segítségével? Vagy beszélek hülyeségeke?.
Konkrét elmélet nem épül fel munkáim mögött, nem szeretem a belemagyarázott, beleerőltetett megfogalmazásokat, amelyek a művészettörténetben oly divatosak, viszont kétségtelenül van egy bizonyos hangulat, ez a bizonyos városi légkör, ami rögzül bennünk nap mint nap az utcákon járva. Mióta az eszemet tudom vonzottak a sikátoros, lerobbant, kopott környékek, helyek. Mint például a szabadkai Szabadegytem melletti fel nem épült mozi, vagy a vasúti rendező pályaudvarok, gyártelepek világa.
Minden városnak, sőt környéknek megvan a maga „szaga”, ami mintegy hangulat lenyomatként vissza-visszatér. Dondi-t egy New-York-i graffitist kérdezték egyszer, a graffitiről, és ő nem az rajzok esztétikájáról beszélt, hanem arról az érzésről, amely a fémóriás metró kocsik között sétálva keríti hatalmába, mikor olajos, kátrányos szag keveredik az acél szagával, számára ez az emléklenyomat volt a legfontosabb.
Valami hasonló hangulatok visszaadása foglalkoztat engem is.
Tudatosan törekszem mindemellett arra, hogy a street art elemei is megjelenjenek munkáimban, mivel minden munkám gyökere a graffiti, nem kezdtem volna festészettel foglalkozni, ha előtte nem ismerem meg a graffiti világát.
-Képeid mint ha a keretek közé szorított múlandóság megfogalmazásai lennének. Lehetséges ez? Sokan untatnak minket azzal, hogy a street art kiállítótermekbe és galériákba „hurcolása” a műfaj önellentmondása is egyben. Sőt vannak olyanok, akik egyenesen e műfaj ellen elkövetett bűnnek tartják a „gesztust”. Te, hogy látod ezt? Egyáltalán kik azok, akik erről beszélnek, írnak, olyanok, akik életükben nem foglalkoztak gyakorlatban a street arttal, vagy maguk az alkotók is állást foglalnak?
Sok képem témái csupán falak, mégpedig olyan falak melyekre az idő rétegei vastagon rárakódtak, végtelen textúrákat alkotva az egymást fedő szakadt, ázott plakátok és kopott festékrétegek, a rajtuk keresztülfutó firkák, matricák, és a felületüket tarkító rozsda, vagy penészfoltok. Ezek a részletek akarva-akaratlanul a múlandóság analógiájaként működnek.
A street art galériákban való megjelenése valóba aktuális művészetelméleti téma.
Az kétségtelen, hogy szó szerinti értelemben nincs értelme bevinni, tegyük fel egy közlekedési táblát, amelyen matricák vannak, a galériába. Viszont, ha valaki készít ugyanerről egy jó fotót, akkor már más a helyzet, hisz akkor maga fotó a műalkotás, és a témán kívül rengeteg egyéb szempontot is figyelembe vehetünk értékelésénél.
Ezzel arra célzok, hogy különbséget kell tenni az utcai művészet és az utca által inspirált
művészet között. Ilyen elméleti kérdésekkel szerintem egyébként többségében olyanok foglalkoznak akik nagyon ráérnek, mert ténylegesen nem alkotnak sem galériákban sem az utcán : )
-Sokfelé dolgozol, sokfelé utazol. Érzékeled még azt, hogy hol élsz, hol laksz, vagy a munkád által ez teljesen lényegtelenné válik?
Persze fontos, hogy hol lakik az ember, és főleg, hogy honnan származik.
Az utazások nyomot hagynak az emberben, amiket tudatosan, vagy ösztönösen visszaad munkáiban, de számomra például Szabadka, a szülővárosom hangulata meghatározó, az a hangulat ami gyerek és kamasz koromban rögzült bennem. Aztán szerepe van azoknak a benyomásoknak amik nap mint nap érnek Szegeden, ahol élek, és persze események, szituációk amelyeket tudatosan megfigyel, majd elraktároz az ember.
-Ha elkanyarodnánk más irányba, ha felfejtenénk saját-személyes élményeket, amelyek táplálják alkotásaid létrejöttét, illetve a befogadás során keletkező érzéseket, akkor talán ez az egész, alább következő rész nem illenék a fentebb megjelent kérdés-válasz módhoz, stílushoz, kizökkenne a szöveg ritmusa, megtörne, rés keletkezne rajta, és az olyan lenne mint ha a 6-os busz a palicsi útról félúton letérne jobbra, vagy balra. Emlékszem egyszer volt, hogy valamiféle építkezés miatt letért az évtizedek óta megszokott útvonalról éppen ez a járat, és mivel a sofőr illetve a jegykezelő előzetesen, felszálláskor nem tudatta az utasokkal a változást: a letérés pillanatától kiült az arcokra valamiféle döbbenet, aztán az eltorzult, megváltozott arcok egymás felé fordultak, idegenek egymás közt kezdtek pusmogni, halkan értetlenkedni, mígnem szinte egy kisebb pánik tört ki. Miközben teljes mértékben elképzelhető volt: miért történik a megszokottól való eltérés. Számodra mit jelent a 6-os busz, a sínóbusz, illetve a valóságos 6-os és a sínbusz és az általad festett közötti különbség. Illetve az, ahogyan a valóságos utcaképet (a megszokottat) átalakítod?
A felhasznált motívumok nagy részének valamiféle szimbolikus jelentősége van számomra. A hatos busz, vagy a sínbusz olyan szimbólumok, amelyek nagyon sokunk életében helyet foglalnak. Képeimben azonban, csak a témát szolgáltatják, nem célom a valóság realista ábrázolása. Számomra egy többletjelentést képeznek. Valójában a hangsúly azon van, hogy hogyan születik meg az alkotás. Alapesetben fogok egy nyers vásznat, amelyen elkezdek dolgozni mindenféle figuralitást mellőzve, egyfajta faktúrát, textúrát kialakítva. Erre az alapra kerül fel a motívum. Ezek után a festmény feléled. Az alap, a motívum, és a kép dimenziói elkezdenek kommunikálni, reagálni egymásra, és ez a párbeszéd mindaddig zajlik, míg a képen be nem áll a megfelelő kompozíciós rend, harmónia, vagy éppen diszharmónia. Arra általában figyelek, hogy ne legyenek a képeim „túlfestve“, hogy ne essek abba a hibába, hogy a kelleténél tovább dolgozok egy munkámon, és ezáltal kiöljek belőle, minden természetességet, frisseséget.
Akkor válik késszé egy kép, ha tükröz egy „hangulatot”, az sokkal kevésbé fontos, hogy ezt milyen technikával, vagy grafikai megoldással értem el.
http://www2.symposion-line.eu/fex.page:Szurkevillam
