A Külhoni Magyarok Biennáléjának keretében megrendezett No
Pass! című budapesti kortárs kiállítás egyik vajdasági részvevője Ricz Géza
Szegeden élő szabadkai származású képzőművész volt.
Amikor a No Pass! kiállítás helyszínéül választott városligeti Palme Házban előzetes helyszíni szemlét tartottunk, azonnal szembe ötlöttek azok a számomra különben sem ismeretlen, nagy méretű beton falfelületek, amelyek az épület mögött húzódnak. Zuglói lakosként gyakran jártam arrafelé, a közeli bolhapiac időnkénti látogatójaként is. A mindenféle névtelen graffiti-firkász mázolmányával „ékesített” falfelület csak arra várt, hogy valaki értelmet adjon hordozó képességének, és végre igazi művészetnek álljon a szolgálatában. A No Pass! maximálisan lehetőséget adott erre, hiszen a leendő falfestményeket a kiállítás szabadtéri kiterjesztéseként fogtam fel, amely kivezet a zárt kiállítótérből – a művészet szentélyéből – a valós életbe. Mindez a rendezvény multimediális jellegével is összecsengett.
Ricz Géza örömmel fogadta a meghívást, és terepszemlét végzett, mielőtt számítógépen kidolgozta vázlatait. A kiválasztott falfelületet előzetesen lealapozta fedőfestékkel, letakarva a rajta levő mindenféle kétes mázolmányt. Az engedélyeztetés folyamán a közterületi szervek elégedettségüknek adtak hangot, hogy végre valamilyen nemes céllal készülő festmény kerül az (általuk!) elhanyagolt falra. Géza az időnként ugyancsak szitáló esőben és az egyre korábbi alkonyatban is konokul, kitartóan dolgozott, és végtére négy-öt nap alatt elkészítette Séta című nagyméretű alkotását, egy külvárosi andalgás emlékeinek utólagos rögzítéseként. A téma telitalálat volt, mivel a Városliget rendszerint nyüzsög a sétáló-futkározó emberektől, akik a motívumban ezúttal kicsit magukra ismerhettek. Többen megálltak, hogy megtekintsék a munkafolyamatot.
A murális festészetnek errefelé nincs nagy hagyománya. A szubkultúra vizuális kicsapódásaként jelentkező – névtelenségbe burkolózó és urbánus gerillatevékenységként értelmezett, lényegében büntetendő – graffiti-művészet csak elvétve mutatott fel kiemelkedő eredményt, olyan alkotást, amely megkísérelt volna kitörni saját kereteiből a magas művészet irányába, tudatos esztétikai aktivitásként definiálva önmagát.
Ricz Géza törekvései a kezdettől fogva kiváltak a mezőnyből, néhány esztendő alatt pedig stílusa, szociális érzékenysége és művészetfelfogása is kialakult. Ezen túlmenően kiérlelt egy különös figuratív ábrázolásmódot, és megkonstruált egy saját világot. Piktúrája mára felismerhető védjeggyé vált. Stílusa alapvetően expresszív, ám színhasználata mégis visszafogott. Inkább a sötét árnyalatokat kedveli. A feketés-szürkés felületeket piros vagy fehér foltokkal ellenpontozza. Alakjai Hangya András figuráit juttatják eszembe, több szempontból is. És annak dacára is, hogy Ricz sok esetben önmagát festi, mint a Séta esetében is. Ezúttal avval a szöveges felszólítással nyomatékosítva, hogy lépjünk be világába, az általa megélt valóságba.
A kiállítást már lebontották, ám Ricz falfestményei ott maradtak, és még sokáig ott is lesznek.
http://magyarszo.com/fex.page:2009-12-12_Festmenyek_a_ligetben.xhtml
