Még most is éhezel? kérdezte a felügyelõ. Mikor hagyod már végre abba? Bocsássatok meg mindnyájan suttogta az éhezõmûvész; csak a felügyelõ hallotta, fülét a rácshoz szorítván. Hát persze mondta a felügyelõ, és ujját a homlokára helyezte, hogy a személyzettel érzékeltesse az éhezõmûvész elmeállapotát , persze, hogy megbocsátunk. Egyre csak azt akartam, hogy csodálják éhezésemet mondta az éhezõmûvész. Csodáljuk is mondta készségesen a felügyelõ. Pedig nem kellene csodálnotok mondta az éhezõmûvész. Nos hát akkor nem csodáljuk mondta a felügyelõ , de hát miért nem kell csodálnunk? Mert éheznem kell, mert nem tehetek másképp mondta az éhezõmûvész, kis fejét felemelte valamelyest, és mintha csókra csücsörítené ajkát, úgy beszélt egyenesen a felügyelõ fülébe, hogy semmi veszendõbe nem menjen , mert nem találtam ételt, mely ízlene. Ha megtaláltam volna, nem csinálok ekkora feltûnést, és jól teleeszem magam, mint te és mindannyian. Ezek voltak utolsó szavai, de megtört szemében látszott még a szilárd, ha immár nem is büszke meggyõzõdés, hogy tovább éhezik(Kafka:Az éhezõmüvész)